A fiatalokat, ha megkérdezzük mik a vágyaik, mit szeretnének elérni az életben, 80%-a azt válaszolja,  gazdag és híres szeretne lenni.Vajon mitől maradnak boldogok és egészségesek egész életük folyamán? Nem attól, hogy gazdagok és híresek. Erre keresve a választ elindítottak egy egyedülállóan hosszú, 75 éves kísérletet 1938-ban Harward egyetem másodéves diákjaival és Boston szegény negyedeiben élő fiatalokkal.75 éven keresztül követték életútját a 724 embernek a munka, család, egészség területén és 60 személy ezek közül még mindíg él, többségük 90 éves. Most kezdik bevonni a gyerekeiket is a kutatásba, akik több, mint 2000 -en vannak. Hogyan lehet ilyen szép kort megélni egészségben, boldogságban? 

Az első vizsgált csoport a Harward egyetemen másodéves hallgatókból állt, akik részt is vettek a II. világháborúban , hiszen a kutatás 1938-ban kezdődött. A másik csoport Boston legszegényebb negyedéből lett beválogatva, szándékosan. Olyan egyszerű körülmények között éltek, hogy még hideg-meleg víz sem volt a bérházukban, ahol laktak . Ezek a fiatalok a követési idő alatt felnőttek, ügyvédek, gyári munkások, orvosok, kőművesek lettek, egyikük USA elnöke lett, néhányan alkoholisták, páran skizofrének.  Voltak, akik feltornázták magukat a ranglétrán kemény munkával és voltak, akik lecsúsztak rajta.

A kutatás még mindíg tart, amit nem is reméltek a kutatók. Még ma is interjúk miatt hívják fel az alanyokat és kérdőíveket töltetnek ki velük kapcsolatban.A bostoniak nem is értik ezt, mert nem tartják érdekesnek az életüket, a harwardiak szó nélkül kitöltik a még ma is érkező kérdőíveket. Orvosi vizsgálatokhoz hozzáférhetnek a kutatók, vérvizsgálatok történtek, koponya rtg.,beszélgetnek a családjukkal, gyerekeikkel az otthonukban  10 évente.

75 év alatt, ami kikristályosodott ennek a kutatásnak az eredményeként, hogy a jó kapcsolatok őrzik meg a boldogságukat és az egészségüket!

1. A közösségi kapcsolatok, akár családi, baráti, más közösségbe tartoznak, tovább élnek, egészségesebbek és boldogabbak.A magányosság ugyanakkor megmérgez bennünket.

2. A kapcsolat minősége nagyon fontos.A rossz házasság  károsabb hatású, mint a válás.A szeretetteli kapcsolat viszont védőhálót von körénk.

50 éves korukban nem a vizsgált egyének koleszterinszintje vetítette előre , hogy boldogok és egészségesek lesznek-e 80 évesen, hanem, a kapcsolataik minősége. Akik elégedettek voltak házastársukkal, családjukkal, barátaikkal, ők lettek a legegészségesebb 80 évesek.Ha fizikai fájdalmaik voltak, a boldogtalan kapcsolatban élők nagyobb fájdalomról számoltak be, mert fájdalmaikat negatív érzelmeik felerősítették.

3. Harmadik tanulság, hogy a jó kapcsolatok nem csak a testünket védik meg, hanem az agyunkat is.Akik stabil kapcsolatban élnek és mindenben számíthatnak a másikra, azoknak a memóriájuk is tovább marad éles.

A családról, barátokról való gondoskodás egy életen át tart. Azokból váltak boldog nyugdíjasok, akik a munkatársaikat játszótársakra tudták cserélni. Azok jutottak legtovább, akik a barátaikra, családjukra képesek voltak támaszkodni. 

Hogyan hasznosíthatnánk ezt a tudást ezután? Például a tévé előtt töltött idő egy részét ezután emberekkel töltjük vagy felkeresünk egy családtagot, akivel régen találkoztunk, esetleg egy régi kapcsolatot felfrissítünk és együtt csinálunk valamit, például sétálunk egy nagyot.

A jó élethez vezető út kapcsolatokkal van kikövezve.

Mark Twain szerint az élet olyan rövid, hogy nincs idő veszekedésre, csak szeretetre.